Válaszcsapás (5-7 évad)
Új csapat, új ellenség, ugyanaz a név.
A 4. és az 5. évad között eltelt pár év de a 20-asra szükség van. Ezért megalakul egy új csapat elit katonákkal. Habár szerintem gyengébb lett ez mint az "első felvonás" azért ezt sem kell lebecsülni. A történet jó volt és voltak benne azért váratlan fordulatok. Azt viszont meg kell említeni, hogy túl sok évadban volt az a csavar (beleérte az első 4 évadot is) hogy a csapat parancsnoka vagy az a felett álló személy beépített ember volt.
Ami picit hiányzott nekem ettől a csapattól az a vicc. Mármint rajtuk is tudtam nagyon jókat kacagni de közel sem annyiszor mint az előző csapaton. Tudom hogy nem fontos de úgy érzem meg kell említsem, hogy a szex jelentek száma is erősen visszaesett.
Kellemes meglepetés volt látni hogy a Csillagközi Romboló egyik főszereplője Jamie Bamber a 6. évadtól átvette a parancsnokságot.
Ami hatalmas pozitívum a sorozat kapcsán az nem más mint McAllister lezárása. Az az epizód nagyon jó volt. megismerhettük a múltját, azt hogy hogyan képzelte el a tökéletes életet.
Összességében a sorozat jó volt. Sikerült úgy újraindítani hogy élvezhető maradjon. A poénok picit hiányoztak de azért így is volt elég. Ajánlom mindenkinek. 10/7,5